Az élet RENDje

A nők tudják, hogy mi hol van a szekrényükben. A nők azt is tudják, hogy mi hol van a Férfi szekrényében. Mert ők pakolnak bele.
A férfi tudja, hogy melyik a nő szekrénye (merthogy ő szerelte össze, a többi meg kizárásos alapon megy). De néha az is meglepi, hogy a saját szekrényében mit hol talál...:)

És ez így van jól.

Nem mondhatom el senkinek...

...elmondom hát mindenkinek.

A héten olyan változás történt az életemben, amire már nagyon-nagyon régóta (kb. 8 éve) álmodom. :) Kihívás, nagy falat; tele vagyok várakozással és izgalommal; de egy biztos: sokkal klasszabb lesz, mint bármi eddigi hasonló!

Vállon veregethetném magam, de tudom, hogy nem csak a saját érdemeimnek köszönhetem a változást, hanem mások jóindulatának és a Sorsnak (más nevezéktan szerint Szerencsének) is. Ígyhát: Hurrá Nektek, akik velem voltatok, és hurrá nekem, hogy eljutottam idáig!

Már alig várom, hogy belekezdhessek! :)

Ps.: Nem megyek férjhez és nem lesz gyerekem. Még nem. ;)

Változások Éve

Villanások:
"26 éves korodra sínre áll majd az életed."
"2012 az Aratás éve lesz nekem."
"2012 a Változások Éve."

Még visszavan 14 nap. Még bármi történhet. Mégis most jutottam el az összegzéshez.

2012. olyan felforgató év volt, mint talán még egyik sem az eddigiek közül. Minden szempontból.

Pontokat tettem dolgok végére - ahová már régen kívánkozott.
Tisztáztam olyan helyzeteket, amik nélkül - egyszerűen szőnyeg alá söpörve őket - sokkal szürkébb lenne az életem.

Olyan bátor döntéseket hoztam - végre a saját magam szempontjait előtérbe helyezve, ugyanakkor másokon sem átgázolva - amelyek által sokkal jobb, minőségibb és legfőképpen BOLDOGABB lett az életem.
Olyan dolgokat próbáltam ki, amikről eddig maximum csak álmodni mertem.
Olyan dolgokat engedtem el, amikbe már rég kár volt kapaszkodni.

És cserébe kaptam:
Rengeteg lehetőséget a tanulásra, elbukásra, felkelésre, sírásra, nevetésre, felszabadulásra, fejtörésre, saját testem-lelkem-szellemem mélyebb ismeretére és szeretetére, maradandó élményekre, megérzéseimre-hallgatásra, közelebbjutásra magamhoz és a boldogsághoz.

Nagyon máshogy alakult, mint ahogy terveztem, vagy egyáltalán gondolni mertem rá.
És sokkal klasszabb volt minden gyötrelmével együtt, mint amiről akár álmodni mertem! :)

Mentünk, de megjöttünk

Csak akkor jöttünk rá, hogy mennyire hiányzott már 2 hónapja, amikor belekezdtünk.

Vigyázz Velencei-tó, szilveszterkor jövüüüünk! :)

Mélyet lélegezni

Én nem gondoltam, hogy az ember valóban kezdhet Új Életet.

Mert a személyiség, az emlékek, a múlt tapasztalatai, sebei nem változnak; vagy ha nagyon lassan, idővel mégis formálódnak, akkor sem tűnnek – nem tűnhetnek – el nyomtalanul. Az Új Élet inkább csak amolyan vágyálom. Csoda – gondoltam, az kell ide. Az kellene ahhoz, hogy lehessek boldog, laza, felszabadult. Szabad. Mélyen, legbelül. Félelmektől. Elvárásoktól. Saját görcseimtől.

Nem hittem a boldogságban – ahogy igazán a csodában sem.

Aztán persze a fejemre esett.

Mondhatnám, hogy magamnak csináltam; hogy megdolgoztam érte, fejlődtem, tanultam, megharcoltam és kiérdemeltem – de én abszolút nem érzem így. Nyilván abban is lenne igazság.

Megérdemlem-e? Szerintem mindenki megérdemel legalább egy esélyt. Esélyt mosollyal ébredni, ami kitart estig; esélyt hangosan énekelni száguldó tájak között; esélyt a vágyainak beteljesülni; esélyt valakire, aki szavak nélkül is érti.

Esélyt, hogy ha lehunyja a szemét, mélyen legbelül visszamosolyogjon magára.

Nem hiszem, hogy meg lehet ezért dolgozni – nem tudom, hogy ha egész életemben fejlődöm és alakulok, azzal vajon megszolgálom-e ennek az érzésnek az árát. De nem is gondolom úgy, hogy feltétlenül kellene.

Kaptam. Elfogadom. És boldog vagyok vele.

BOLDOG. Értitek? :)

Találkozás

A mosogató mellett állva idézte fel valami véletlen mozzanat; olyan trükkje ez az emlékeztetnek, amire csak az álmok esetében képes. Elgondolkodtatott: jó-e, szabad-e ővele álmodnom; miért épp vele, miért épp most? De az álmok ilyet sosem méltányolnak. Álmomban újra szent volt a béke. Nagy ember volt a szememben megint: nem férfiként; emberként. Újból megvolt az az elszakíthatatlan testi kötelék, ami nem csak kémia; azon túlmutat, sokkal több annál. Újból egyszerű, egyértelmű és alapvető volt minden; amilyenné akkor vált, azokban a hetekben, hónapokban, amikor gyerekből felnőtt lett belőlem. Nyugodt volt, türelmes, mint, ma már emlékszem, sokszor. Csak nem vettem észre az útkeresés kínjában . A gesztusai, baráti érintései, természetesek és maguktól értetődőek. Jó volt, hogy újra velem van, szívet melengető, biztonságos. Örültem, hogy ennyi idő után megint az életem teljes értékű részese; most, amikor megtaláltam a helyem, a párom, kezdem zsigerből érezni a boldogság mibenlétét. És most éreztem igazán, hogy már nem haragszom; mégcsak nem is neheztelek már. Örülök, hogy találkoztunk, hogy meglátogattál álmomban, P. Remélem, legalább olyan boldogan élsz, mint én! :-)

Gyerekes hétvége

Kisgyerekes - közepes gyerekes szülőnek lenni, eddig is tudtam, legalább annyi szépséggel, mint nehézséggel jár. Rengeteg közös élmény, rengeteg mosoly, ötlet, szeretet a mérleg egyik serpenyőjében; míg megfeszített figyelem, egy csomó feladat, 2-3 újonnan kinövesztendő kéz és nagy adag kényelmetlenség a másikban.
A hétvégén 1 napra volt 2 kislányunk. Liza 7, Zsófi 9 éves lesz. Helyesek, nagyrészt szófogadók, okosak, büszke lehet rájuk lenni. 
Mindenki jól érezte magát a közösen eltöltött nap alatt. Hazavonatoztunk egy szép, piros vonattal. Finom pizzát sütöttünk. 3 tepsivel. Meg meggyes pitét is, ami ugyan nem lett díjnyertes, de azért ehetőre sikerült...N+1 kört játszottunk a Set nevű kártyajátékkal, amit ezúton ajánlok mindenkinek, mert remekjó fejlesztő játék. Megnéztünk egy mesét - aztán véget is ért a délután meg az este; reggel pedig újból vonatozás, és irány haza.

Mindemellett, ha nem vagyunk fizikailag ennyire jó karban mi nagyok is; ha Zsolti nem vállalja be kérdés-kérés nélkül a lányok lefoglalását, amíg én élhető állapotokat teremtek a konyhában a sütés-főzés után; ha nincs egy jó nagy, puha szőnyegünk, amin végül ketten aludtunk, miután Liza lerúgott engem is az ágyról; ha nincs nagy gyakorlatom hiszti-kezelésben, és a gyerekek nincsenek hozzászokva, hogy én általában nem a levegőbe beszélek, akkor bizony komoly bajok is lehettek volna – vagy legalábbis kevésbé vidáman érhetett volna véget a hétvége.

Egyrészt: nagy vállveregetés magunknak, amiért annyi derűvel és türelemmel vettük a – saját magunk választotta – akadályt, amennyivel. Másrészt meg: persze, egy saját gyerek centiről centire, szokásról szokásra veled nő, fejlődik; együtt nőtök fel a közös feladatokhoz. Mindemellett ez a fajta készenléti állapot 18 évig 0-24 óráig azért elég embert próbáló.

Meg lélekemelő. Meg feltöltő. Meg szívet melengető.

Klassz hétvége volt, köszi Liza, köszi Zsófi J!

Jah és Zsolti: veled, így IMÁDTAM! J

Mire elég?

Újabban rengetegszer futok bele ebbe a kérdésbe.

• Mire elég egy vonatút?
• Mire elég a türelmem? És másé?
• Mire elég 30 perc, munkába beesés és a tanítás megkezdése között?
• Mire elég a pénz, amit keresek?
• Mire elég az ideiglenes ruhatár, ami már lassan a 3. hónapja képezi az öltözködésem alapját?
• Mire elég az elfogadásom és az empátiám?
• Mire elég mindaz a tapasztalás (urambocsá' bölcsesség) amit idági kaptam?
• Mire elég az optimizmusom?
• És mire elég az az elfogadás és türelem, amit én kapok?

Nem szeretem ezt a kérdést. Sokkal jobban szeretnék azon gondolkozni: hogyan lehetne jobban? Szebben? Egyszerűbben, a komplikációktól mentes értelemben. Nem akarom kilóban, percben, forintban mérni az életet. És az embereket sem. Nem akarom mérni az embereket. Ahogy magamat sem.
Nehéz most. Váltani kell. Mielőbb.
Holnap fényképezőt ragadok, szombaton meg jön hozzám Liza és Zsófi.
Ezek, ők majd segítenek.

Egyetek lazacot!

Merthogy az finom, és ha megfelelő ételbe teszitek, nem is olyan iszonyatosan baromidrága.
Vegyük példának a lazacos spagettit :D!

Hozzávalók:

1 csomag füstölt lazac szelet (hűtőpultban van minden nagyobb boltban, pl. Spar vagy Tesco) - 500 Ft
1 kis tégely Mascarpone - 600 Ft
1 fej vöröshagyma - kb. 30 Ft
3 gerezd fokhagyma - kb. 30 Ft szintén
1 kis pohár tejföl - 100 Ft
és ha nagyon jót akartok az ízlelőbimbóitoknak:
4-5 evőkanál parmezán sajt - kb. 200 Ft

+ fél csomag spagetti: 200 Ft

Sztenderd recept, hagymafonnyasztás, majd icipici kockákra vágott lazacpirítás rápréselt fokhagymával, rá a mascarpone és a tejföl, bele a parmezán, egyet rottyan, és kész. Ne sózzátok, de a borsot azt szereti.
Összesen 1660 Ft, és ketten legalább 2 adagot lehet enni belőle.
És marhafinom.

Na jó hétvégét mindenkinek! :)

Miénkitta Tér

Jelentem, beköltöztem. A saját kis lakásomba.
Nem is olyan kicsi. Persze még a fele sem "működik". De a lényeges részek azért igen.
Tehát az alapvető, hogy az első naptól minden este készül valami a konyhában (a sütőm is viszonylag hamar beszerelődött, hurrá házikenyér, hurrá elektromos sütő; úgy simogattam a gázrózsákat, mint Lassie-t, miután hazatért...). Alapvető, hogy minden este elmerülök egy kád forró vízben. És van internet - egyelőre a telefonomról, de VAN. És alapvető, hogy az életterek igenis komfortosan vannak kialakítva - még ha provizórikus jelleggel is.
És így mit nekem padlózás?! Majd lesz szebb, jobb, nyugisabb, kényelmesebb is a tér. Például, ha a nappaliban nem csak kosz lesz, dobozok és féligrakott laminált parketta.
A lényeg, hogy az enyém; szabadon tehetek-vehetek benne; akkor alszom, akkor főzök; akkor sírok, akkor nevetek; akkor érek és akkor lustálkodom, amikor én akarok! :D
Hiányzott!
Végre!

Adós

Anyukám arra tanított: Úgy adj, hogy amit adsz, azt el is lehessen fogadni.
Mivel anyukám tanította, persze utáltam ezt az ökölszabályt, általában gyomorforgató kényszerhelyzeteket juttatott az eszembe sokáig. De azért éreztem a mélyén az igazságot, az értéket, a bölcsességet. És ma már vallom, hogy adni csakis úgy szabad, hogy a fogadó fél valóban lelkifurdalás és bárminemű rossz érzés nélkül fogadhassa a valós vagy lelki csomagot.

Egy másik forrásból pedig - a nem is annyira közelmúltban - azt tanultam: amit adunk, az csupán addig a miénk, amíg nem döntöttünk véglegesen az adásról. Mert attól a pillanattól a tárgy, a gesztus a fogadó félé, szőröstül, bőröstül; már nem formálhatunk rá jogot; nincs visszatáncolás. Ugyanúgy igaz ez tárgyakra, mint érzésekre, lelki adakozásra.

Sokan nem értik ezt, nem eszerint élnek. Baromi nehéz is, amikor egyik pillanatról a másikra valami átlényegül a másikévá: még a mi kezünk (szívünk) melegét őrzi, de már nem kulcsolhatjuk rá az ujjainkat. Legalábbis nem jogosan, és nem sérülésektől mentesen. Fogadóként pedig sokan nem értik: bennem már lerendezett "adás-vétel", amint kicsúszott a számon: "Ez már a Tiéd!". Számomra ez már visszavonhatatlan ígéret.

Vásár előtt kell gondolkodni. Érzelmileg, fizikai síkon is. Mert vásár után nincs alku. Nekem nincs. Se oda, se vissza. Ehhez igyekszem tartani magamat.

Coelho, ma, nekem

"A mágiában - és az életben - csak a jelen pillanat létezik, a MOST.
Az időt nem úgy mérik, mint a távolságot két pont között.
Az "idő" nem múlik. Az emberi nemnek rettentő nehéz a jelenre összpontosítania; folyton a múltbeli tetteinken gondolkodunk, mintha csinálhattuk volna jobban is; és a tetteink következményein, mert nem úgy cselekedtünk, ahogy kellett volna."

A boldogság nem attól függ, hogy mi van kívül. Nem feltétlenül leszel boldog, ha fizikai értelemben mindened megvan; és nem tesz szükségszerűen boldogtalanná, ha sok körülmény hiányzik az ideálishoz. A boldogság mindig belülről fakad; mindig valami különleges fény, ami átragyogja a feltételeket.
A boldogság - úgy gondolom, tanulható képesség. Elengedni a felesleges terheket; koncentrálni arra, ami magával ragad; egyszerre figyelni és sodródni. Bizalommal önmagunkban, és a világban. Nem görcsölni, nem kapaszkodni, nem belemenni az elme, a lélek visszatérő játszmáiba. Elfogadni, ami adott, és örömmel fogadni, amit az élet mér. Kifelé és befelé is szeretettel és elfogadással fordulni.

Tanulom. :) Remélem, megvárod.

Jelentem, élek

Szeretem azt az állapotot, amikor 1 hónapig nem jut eszembe blogot írni.
Azaz: de, eszembe jut, csak idő nem marad rá.
Szeretem.
Azt jelenti, hogy most ezerrel ÉLEK! :D

Kell egy hely.

Ingázom. Még csak másfél hete. De már imádom és utálom egyszerre.
Imádok reggel kisvárosban ébredni, gyalog is 20 perc alatt odaérni, nem tülekedni, nem tolakodni, nyugodtan, kedvesen beszélni, felszállni, nézni, ahogy a mezők fölött kel a nap.
És utálok este rohanni, és remegni, vajon elérem-e, merthogy csak óránként jár; utálom, hogy minden este 9 (!!!) utánra marad, amikor már leragad a szemem.

Ugyanakkor végre megértettem: kell egy hely, ahol úgy igazán OTTHON vagyok. Kétlaki élet NINCS. Nem létezik. Kell, hogy legyen egy hely, ahová HAZA megyek, ahol felvehetem a melegítőnadrágom, és már nem kell sehová sem továbbmenni. Ahol megihatok egy pohár bort. Ahol nem kell kapkodni már.
Végtelenül megnyugtat, hogy miközben a feje tetején táncol a világom, és az életem minden területén egyszerre vannak formálódóban a dolgok, még ideiglenesen is VAN ILYEN HELY. Biztosítják számomra valami érthetetlen nagylelkűséggel; van szekrényem, ahová pakoljak és az Életemet sem kell letennem kint a küszöbön.
Nem gondoltam, hogy valaha képes leszek ezen a helyen OTTHONérezni magamat. Megváltozott a véleményem - ahogy a körülmények is.
Felnőttünk a feladathoz, mindnyájan.

Köszönöm. Ez most jó nekem.

Így nem kell fejvesztve rohannom minden pénteken a Szigetközbe...
Ráér kéthetente is :D!

Zsezsgés

Miért van az, hogy a dolgok sokkal jobban mennek, ha van belőlük alaposan...?
Néhány hete alig alszom. (Választható szabadprogramok okán, szóval sajnálatomra semmi ok...) Lett egy újabb munkahelyem, ahol nemsoká beindul a verkli, de elfoglaltságokkal már most is jár. Most indul a nyelviskolában a tanév. Messzebb költöztem a munkahelyeimtől, 100 percet tesz ki a bejárás.
És mindemellett azt érzem, hogy friss az agyam, mindenre jut időm, erőm, energiám. Élvezem amit csinálok, úgy érzem, semmi okom panaszra. :)
Valahogy úgy lehet ez, hogy a naptári beírások kitámasztják egymás hátát, beszorulnak, és így nem tud kiszaladni semmi a fejemből...

Azért asszem ma elkezdem aktívan használni a határidőnaplómat...:)

Állj!

Na jó.
Oké, 26 lettem, mondják, hogy ilyenkor a dolgok megváltoznak.
Oké, megváltoztak. Részint áldásos ténykedésemre.
De! Kedves Égiek!
Tisztelettel szeretnék kérni 2, urambocsá' 3 olyan napot, amikor nem érkezik új adalék, lehetőség, sorsdöntő információ, megkeresés. Semmi. (A mai már nem ér.)
Oké?
Ti sem akartok egy idegbeteg agyhalottat, ha jól sejtem...
Úgyhogy próbáljuk meg ehhez tartani magunkat!

Kössz.

A parlagfűről.

Magként elfújja a szél, nem messze a felmenőitől a földre hull, beássa magát a talajba, és kivár. Később - amikor az időjárás is kedvez, kidugja a fejét a föld alól, szárba szökken. Csak úgy pumpálja magába a tápanyagokat. Ambíciózus. Körülnéz, és látja maga körül a tengernyi jó példát. Margaréta lesz. Vagy búzavirág!
Ahogy lassanként fejlődik, úgy tűnik fel neki napról napra a sok apró különbség. Más alakú a levele. Más árnyalatú a zöldje. Nincs figyelemreméltó, színes virága.
De a parlagfű nem adja fel. Majd az illat! A mindent elsöprő, össze nem téveszthető, eget rengető illat! Ez lesz a védjegye! Összekeverhetetlenül csakis hozzá tartozik majd - pajzsként hordozza kevésbé hivalkodó külseje előtt...
A mezőn emberek járnak. Kezükben fényképező, rácsodálkoznak a színes életképre, elhasalnak a fűben, miközben egy-egy fürtös gyöngyike kacéran modellt áll.
A parlagfű már nem is bosszankodik. Magában elnézően mosolyog. Hiszen őt még nem is ismerik...!
Nekiveselkedik, és kiereszti rég dédelgetett, aprólékos gonddal alkotott illatát.
Az emberek megrázkódnak. "Viszket a szemem, biztos valami pollen! Menjünk innen!" A fényképező eltűnik, a lépéseik egyre messzebbről hallatszanak.
A parlagfű csak áll, dermedten. Bárcsak mégis búzavirág volna!

Megkaptam.

V.: - Miért, mit szeretnél, hogy mit csináljak?
E.: - Hogy regenerálódjál, baszd meg!

Az otthontalanság Otthona

Mottó:
Összecsaptak a fejem fölött a hullámok.
Még jó, hogy szeretem a vizet...:)

Majd' egy hónapja a hátamon az életem; abból kell gazdálkodjak, amit a két kezem, a hátam, a sérült térdem elbír; és nincs igazán nyugvópont, ahová kívánkozzak. Vannak persze állomások - Kiliti, ó, nélküled de nehéz lenne, lett volna -, de az állandóság, úgy tűnik, kiveszett egy időre az életemből, hacsak nem számítjuk az örökös változás állandóságát...
És mindent keresni kell. És mindent kitalálni. Újraértelmezni, újraalkotni. A tengelyek is változnak, kifordult a sarkaiból a világ (Kellett nektek szilárd pontot adni a kezembe...!?). Foglalkozni kellene ügyekkel, amikkel eddig nem; rendszert vinni dolgokba, amik eddig elvoltak rendszertelenül. Kartondobozba rakni az életem; vagy legalábbis hátrafordulni ebből a forestgump-i futásból, és végre jól megnézni, mit is hagyok épp a hátam mögött.

Nem megy, képtelen gondolatnak érzem egyelőre a megállást, még akár az elmélyülést is. Még hajt az az irgalmatlan lendület, ami kibillentett - képes volt kibillenteni - a véglegesnek hitt nyugvópontról. Visszahozott az életbe.
Nem bánom - a fizika törvénye ez. Meg kell engednem testemnek-lelkemnek azt a luxust, hogy végre kitombolja magát; a hosszú idő után szabadon engedett Tündérnek, hogy vad táncot járjon a friss levegőn.
Várom már a letisztulást, a pillanatot, amikor a káosz újra értelmes egységekbe tömörül, amikor képes leszek már listát írni a teendőkből, és módszeresen tenni az életemért. Várom, de nem siettetem. 
És ha eljön is: csakis szabadon, persze.

Egyelőre megyek. Mindig egy újabb pillanatnyi "otthon" felé.

Csillag vagy fecske

Ámokfutok

Helló Világ!

Rég beszéltünk. Rajtam múlott. Hívtál eddig is, de sosem értem rá. Sosem akartam ráérni.
Láttam a színeket, hívtak az illatok, vonzott elemi erővel az ősz, a tél, aztán a tavasz is; nyáron megőrültem a szerelemtől, mégis csökönyösen kitartottam: amit mondtam, megmondtam; köztünk mindennek vége, köztünk semmi sem lehet.
És kóstolgattalak feszült óvatossággal: nehogy megbolonduljak; nehogy magaddal ragadj...
Helló Világ, letéptem a láncaim, és még nem tudom, merre vezet az út, amin lépkedek, de a hátamon hátizsák van (óriási, elbírom), benne a életem (büszke vagyok rá!), és ha őszinte akarok lenni, a cél már nem is igazán érdekel.
Csak az élmények. Fények, hangok, levélzizzenés, vízcsobbanás; gyerekzsivaj, áldott csend; zápor, hűvös hajnali levegő, ízek, érintések, rádöbbenések, elengedések, megnyugvások, feltöltődések.
Helló Világ, remélem, még emlékszel. Már nem sietek sehová, nem menekülök sem magam elől, sem előled. Megérkeztem.
Helló Világ! :)

Túravezetők

Sárvár, Tesco, valahol reggel 8 és 10 között.
A két Rosszarcú két nejlonszatyorral ellép a pénztártól. Zsebükben a teljes életük.
Az egyik arcán fény gyúl.
"Itt van angolvécé."
A másik bólint.
A fotocellán túl szívószál hasít a jegeskávéba. Ülnek és élvezik. Mezítlábas wellness.
Mert megtehetik. :)

A nő kétszer

5-kor kel. Autót vezet. Ételt, költségvetést logisztikáz. Mosolyogva a feje fölé emel, megpörget, feldobál, elkap. Kötéltechnikát oktat. Tudja az utat. Túlélésre tanít. Vízből, kötélből ment. Futva közlekedik, ha kell. Erős a keze, erős a tekintete. Szigorú, fegyelmezett. Laza, nem tilt feleslegesen. Ha kell, erősen fog, ha lehet, szabadon enged. Bizalommal van, de ismeri az összes lehetséges kimenetet. Fejben oszt, szoroz, villámgyorsan. Hiszi, hogy az van elintézve, amit ő intézett. Felkapod a fejed, ha szól. Ritkán látod tétlennek, akkor viszont mozdulni sem hajlandó. Mindenét neked adná és velejéig önző. Járó motornál is felnyitja a motorháztetőt. Nem ismer lehetetlent. Rendületlen ádázsággal mosolyog.

Szoknyát húz, fülbevalót akaszt a fülébe. Plázákat ró, ruhákat próbál, színt színhez illeszt. Indokolatlanul hangosan kacag; és retteg, amikor tükörből kell tolatni. Mindenki anyukája, ölel, simít, felemel, megpuszil, babusgat, elbájol. Mindent megold egy pillanatra, ha kibontja a haját. Rúzsa Magdit hallgat. Él-hal a desigual-ért. Plüssállatot hord magánál. Nem indul el manikűrkészlet nélkül, és 2 féle napszemüveget tart a táskájában. Képtelen autót takarítani. Érzelmi alapon irányít, a tények a háttérből figyelik. Néha kedve lenne sírni vagy hisztériázni. Narancssárgára festi a körmét.

Egy időben, még csak nem is felváltva. Welcome to my reality!

Lehetetlen

A lehetetlen kérem - ahogy a héten több ízben rájöttem - igenis lehetséges, csak - mint megtudtam - elég hangosan és sokszor kell rá felszólítani valakit.
A kölykök legalábbis általában ezt a stratégiát alkalmazták több-kevesebb sikerrel rajtam. De nem aggódom miatta, minthogy tőlem tanulták. Csak én általában 8-adszorra is udvariasan kérek...
Az pedig, hogy a mászófalon való biztosításhoz 2 kéz kell, továbbá egy gyermek hátamon való megtartásához szintén 2 kéz szükséges, nekem pedig összesen van 2 kezem; statisztikailag nem zárja ki annak a valószínűségét, hogy a két tevékenység egyszerre legyen végezhető - feltéve persze, ha a kettőhöz szükséges mozgások 100%-ban fedik egymást. No most, megsúgom, nem fedik. De ettől még persze lehetséges...
A tej-tojás-kukorica-érzékeny, azaz effektíve gyümölcsön, zöldségen és vízen táplált gyermek szerdán közölte, hogy unja az almát. Nagy kár, hogy nem banánt csomagolt előtte napokig az anyuka...
Megtudtam, hogy a kommandósok között az egyik kulcspozíció a "Zseni" feladatköre - bár, hogy milyen szerepet tölt be, az már az engem megillető információk körén kívül esik. A főnököt pedig minden esetben ki kell végezni.
Ha 3 szekrénykulcs nálam van, és a sajátom köztük van, az mázli; ha 4, akkor Zsombi valószínűleg elaludt; ha mind az 5 megvan, akkor áldozatot kell bemutatni a főbb vallások isteneinek. És ezen gyerekenként 1 karabíner sem segít.
A tízórai nem kell. Amikor végre elfogy, akkor meg miért nincs. A palacsinta nem kell. Ha megettem, mégis kéne. Dinnyével pedig mindent végig lehet enni, sőt kötelező is. Tényleg. És nem akarom tudni, hogy mitől büdös a hűtő.

Holnap vége. Túlélem.

Logisztika

Szombaton edzés után szívességből-felajánlott kocsiba be, Kelenföldre ki, vonatra fel, irány Fehérvár.
Fehérváron szülők kocsijába be, Apu kempingcuccai a csomagtartóban; Budapestre fel.
Budapesten a szülők kocsijának csomagtartójából Apu kempingcuccai ki, Viki mászótáboros cuccai be, mászótábor megtart.
Mászótábor után táboros cuccok ki, Viki, Lilla és Apu kempinges cuccai, valamint Viki mászócuccai továbbá Lilla és Viki személyes felszerelése a szülők kocsijába be, irány a Szigetköz.
Szigetközben nyaral, majd Viki és Apu kemping- és mászócuccai a szülők kocsijából ki, Viki személyes cuccai és Lilla összes felszerelése be, Budapestre vissza.
Budapesten minden cuccot a kapcsolódó mosógép feltalálási helyén kipakol.
A szülők üres kocsijával Fehérvárra le. Szülinapozás, majd Apu személyes cuccaival és Apuval irány Budapest.
Budapesten táborozók cuccai a szülők kocsijába be, táborozók Vikivel vonattal; Apu a cuccokkal kocsival indul a Szigetközbe.
A Szigetközben pedig remélhetőleg mindenki megkapja az összes saját felszerelését hiánytalanul, és - jó szokásához híven - nem válik meg tőle többet megint egy évig...:D

Ömlesztett élmények

Nyaralni indultunk. Vidékre. Mondtam, hogy nincs ott sok minden.
Aztán persze hamar rájöttünk, hogy elég sokminden van mégis. Pláne a padlón. Meg a vízszintes felületeken. Ezeket lesikáltuk.

 A fűnyíróval, ad hoc festményekkel, ősretkes tányérokkal és a szoba délkeleti felével nem igazán tudtunk mit kezdeni...No jó: nem igazán akartunk.

És 1 nap után persze Lilla már ki mert menni egyedül pisilni a Pomogács és a Részfaxú bagoly ellenére is a némileg indusztriális katakombában - ahol amúgy laktunk. Aztán kirándultunk is. Láttunk biciklin temetésre kerekező gyász-népet; ültünk buszmegálló-járdaszegélyen egy fél falu mély megrökönyödésére; valamint tapasztaltuk, hogy a békési népek nem idegbetegek, ha közlekedésről van szó. És mezitlábaztunk napsárga tarlón morcos felhők alatt is.

És megállapítottuk, hogy a Körös Volán egyáltalán nem is olyan borzalmas, mint ahogy mondják; a Kettős-Körös partján többet kellett volna ücsörögni; viszont stoppozásban még mindig csalhatatlan érzékkel választunk.
Oh, és aludtam Gyulán, köztéri füvön. De az komolyan nem direkt volt! :)

Újra felfedeztük a 30Y-t, annyit grilleztünk, hogy holnapra is maradt, lesifotó készült arról, hogy milyen vagyok, amikor becsípve telefonálok; kiderült, hogy a túravezető automatikusan pakol el maga után; imádkoztam a porcelán-istenhez, aki úgy tűnik, ennek hatására/ellenére megáldott...:)

Mezítlábas nyaralás volt, rengeteget nevettünk, és máskor is megyünk.
Csak nem ide; nem busszal és nem bort.
A többi stimmelt. :D

Széljegyzet egy mosoly margójára

Egy ideje bort ittam, miközben szép, tiszta vizet prédikáltam én is, és bizony köznyelvileg önzetlen, belül meg önző voltam, várva, hogy egy számomra fontos helyzet majd magától megoldódik, vagy más megoldja helyettem. És közben néha még sajnáltam is magamat, hogy miért nem úgy alakul, ahogy szeretném; nameg: hitegettem magamat, hogy én vagyok a jóarc, amiért nem kényszerítem az akaratom másokra.
Aztán megint bort ittam, de ezúttal eleget ahhoz, hogy azt is prédikáljak; és a helyzet, amin egy ideje már tobzódom, varázsütésre remekül alakult. :)

Tanulság: Nem önzés, ha tudod, mit szeretnél. Csak tedd mindezt mosolyogva, és tedd egyértelművé: elfogadod, ha más mást akar.

Tanulság2: Türelmes emberekkel vagyok körülvéve...:D

Ilyen egyszerű? Alattomos a hiba.

:D

Kérdés

Miért van az, hogy a fontos események, performanszok előtt órákkal korábban felkelek, hogy aztán tétlenül kószáljak a lakásban időmilliomosságom teljes tudatában, majd mikor feleszmélek, hogy mennyi az idő, ugyanúgy kapkodni kelljen???

Azóta. Mióta? + Maxiriszpekt

Rengeteg téma felgyűlt, mióta legutóbb ideültem. Hideg is, meleg is.
Volt Szigetköz, volt 30Y, volt nagyon magasan nagyon mély élmény; volt Margitsziget, vakáció-hajtás, találkozások, tapasztalások.

Lassanként megpróbálom tálalni is őket, úgy, ahogyan illene, ahogyan érdemelnék. Meleg van, fáradt vagyok és van jobb dolgom is...De azért majd igyekszem.

Térjünk is rá a maxiriszpekt témára.

Azt gondolom, hogy őszinteség, konfrontálódás témában viszonylag kemény csajszi vagyok, mindamellett, hogy a diplomácia szempontjait is általában lefuttatom, mielőtt nekiesnék valaki torkának. De van, hogy elönt a harci rinaldó, és akkor mégcsak nem is nagyon mérlegelek. Na jó, ilyen egyre ritkábban van.
De most nem is én vagyok a fontos...

Hanem az, ahogy a közelmúltban a fejem fölött zajlott le egy olyan beszélgetés, amihez sem nekem, se más, általam tisztelt személyeknek nem volt vér a pucájában majdnem egy éve. Olyasvalaki ment bele nagyon mélyen a nagyon kemény témába, aki általában bölcsen hallgat, igyekszik nem okoskodni; és inkább nem ad tanácsot, semmint, hogy rosszat adjon. És persze utál konfrontálódni, egyszerűen nem az a személy, aki csak úgy szembemenne valakivel pusztán olyan alapon, hogy neki más a véleménye...
Mi a slusszpoén? Mert nem csak annyi a történet, hogy valaki, aki eddig nem szokott, most végre bevállalt egy problémát...
A pláne az a dologban, hogy nem az ő problémája volt.
Hanem az enyém.
Értem ment szembe, értem szállt harcba, akkor, amikor én mégcsak szót sem emeltem.

És megnyerte a szócsatát. És dacára, hogy nem finomkodott, úgy jött ki a szituációból, hogy még sértett feleket vagy áldozatokat sem hagyott maga után. Egyszerűen meggyőződésből beszélt, de nem akart senkit meggyőzni. Csak elmondta a véleményét. És PONT. És hatott.

Én meg csak kuksoltam a földön, és figyeltem és tanultam. Valamit magamról, valamit egy másik fontos félről; és valamit Róla, aki a legeslegjobb Barátom. :)

Hát, köszönöm! :)

Hangulat

Nem tudom, mi van velem!?
Bár a napsütötte, forró leheletű nyáreleji napok is feldobtak, ez a szeles, esőt ígérgető, égen átvonuló felhős időjárás egyszerűen elemi erővel vonz kifelé!
Nem baj, ha megázom, nem baj, ha szétfújja a hajamat a szél! Irány a város; jönni-menni; kirakatok előtt bambulni (összes zsebpénzem nettó 2500 Ft, vásárlásnak esélye sincs); egye fene, beülni egy kávéra; fényképezni a mérges felhőket; kibámulni villamosok ablakán; ilyesmi.
Épp rengeteg szabadidőm van, és nem bírok a fenekemen ülni.
Ha születnek fotók, majd teszek fel belőlük ide.
De az is lehet, hogy csak kimegyek a Szigetre futni!

Magány

A magány nem csak azt jelenheti, hogy nincsenek körülötted emberek. És nem is csak azt, hogy nincsenek emberek, akiknek fontos vagy.
A magány gyakran nem kívülről, hanem belülről jövő állapot; annak a lehetetlensége, hogy a nehézségeidet megoszd, a terheiddel kapcsolatban segítséget kérj másoktól.
Mert nem az ő ügyük. Mert nem értik. Mert nekik is van elég. Mert nem tudod átadni. Mert nem tudnak segíteni. Mert nem terhelhetsz mást.

Míg a kívülről fakadó magányt szerencsés körülmény feloldhatja, az utóbbi változtathatatlan.

Én, a globális smucig

Nagyon sok olyan helyzet van az életben, amikor elgondolkodom azon: mennyivel jobb lenne ez a világ, amikor mindenki azt tenné, azzal foglalkozna, amihez ért; segítenénk egymást - ki miben jó, figyelnénk a másik nyűgére-bajára.
Mert ami nekem kedvtelés, az jó eséllyel van olyan másik, akinek teher. És ami nekem teher, az valószínűleg akad, akinek kedvtelés.
Sokszor kerültem már olyan helyzetbe, ahol értetlenül néztek rám: "Ezt most miért kapom?". Az idegen hölgy a buszon, akit az orrom előtt büntettek meg, és nekiadtam a már pótolt, de még érvényes bérletemet bemutatásra; Anikó az első 10 alkalommal, amikor megkapta az sms-em: van időm elmenni a gyerekekért az iskolába, mehetek-e; általában mindenki, aki leejt valamit, én meg felveszem; a pénztáros, hogy nem vagyok idegbeteg.
Én ezt tudom, ehhez értek. Gyerekekhez, empátiához, türelemhez; ahhoz, hogy észrevegyem, kinek milyen apróság hiányzik épp. Nem így születtem: napról napra fejlesztgetem ezeket a készségeket, és úgy érzem, már egészen jó helyen tartok. Csakis magamhoz képest, persze. Mással ezt nem érdemes mérni.
És képtelen vagyok korrekt elszámolást vezetni hosszútávon. Vagy hideg fejjel dönteni alternatívák között. Nem tudok hajat vágni, autót szerelni, számítógépet programozni; fogalmam sincs a reál tudományokról és csak felhasználói szinten fényképezek (úgy azért egész ügyesen...:P).
És persze, dühöngök, ha az utóbbi csoportba tartozó feladattal szembesülök. Megoldom - de mennyivel több energia-befektetés, nyögve-nyelés, magam-megerőltetés árán!

Ezért aztán ne csodálkozzatok, ha önként és dalolva vállalom át és végzem el egy-egy olyan feladatotokat, amivel Ti nehezen, ellenben én könnyen boldogulok.
Mert egyrészt: hiszem, hogy ha valakinek spórolok, akkor az egész világnak spórolok - és ezzel egy kis részben magamnak is. Időt, energiát, pénzt, bármit. Nem is az a lényeg, hogy személy szerint ki érzi meg. Hanem a globális gazdaságosság elve.
Másrészt pedig: bizonnyára nagyon önzetlennek tűnök ilyenkor, de valójában csak ezzel váltom ki az esti mosogatást - amire általában meg én vagyok képtelen :D!