Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2015. március 31., kedd

A bögre-analógia


2010 januárjában úgy döntöttünk Balázs barátommal, hogy közösen elkezdünk falat mászni. Balázs ki is nézett egy mászótermet a 11. kerületben. Igaz, a Móriczról még kellett buszozni vagy 10 percet, hogy odaérjen az ember, és első alkalommal elég aggasztó volt egyre beljebb hatolni a környező ipartelepen, de amikor végül megtaláltuk a helyszínt, azonnal beleszerettünk.
A hideg télből egy meleg, zsibongó csarnokba léptünk, a recepciós nagyon közvetlen és barátságos volt, jó humorral fűszerezve. Kedd volt. Azonnal összehaverkodtunk.
Mivel annyira nem volt azért meleg, az első mászások közepette kértünk egy forró teát. Ekkor derült ki, hogy nincs a helyen normális bögre, csak olvadozó műanyag-pohár. Kérdeztük, miért nincs, de erre nem igazán volt válasz, gondoltuk szegény az eklézsia (úgy nézett ki a hely), és továbbléptünk.
Persze, mentünk a következő kedden is. Odafelé még beugrottunk feltankolni a Tescoba, és ekkor jött az isteni szikra: vegyünk magunknak mászótermi bögrét! Ha minden héten jövünk, simán bent hagyhatjuk a teremben, és legalább lesz miből teázni a fennmaradó hideg hónapokban. Balázs - asszem - narancssárgát, én talán zöldet választottam. Aztán boldogan indultunk az újdonsült törzshelyünkre, a kedvenc recepciósunkhoz. 

Elő is adtuk neki a sztorit, nomeg a bögréket, és ekkor jött a meglepetés. Ő ugyanis nagyon elcsodálkozott, és azt tanácsolta, inkább ne hagyjuk itt őket, hiszen akkor bekerülnek a leltárba...Mondtuk, hogy egye fene, kerüljenek. De - mondta ő - akkor más is használja majd őket. Mondtuk: oké, csak kedden hadd legyenek a mieink. Értette ő, de figyelmeztetett, hogy nem biztos, hogy ezek után a bögréink sokáig meglesznek egyben, szépen, a helyszínen. Mi meg persze voltunk annyira nagylelkűek, nomeg lelkesek, hogy nyugtáztuk, elfogadtuk, és kész. Hittük is, nem is, hogy a bögréinknek lába kelhet. 2 db 400 Ft-os bögre. Ki vinné el? Miért? Hogyan?


Még pár hétig használtuk a bögréinket. Persze sose voltak elmosva az előző használat után. Talán még azt is feldobtuk, hogy hozunk mosogatószert és szivacsot, de arról már végképp le lettünk tiltva. Viccesen megkaptuk, hogy ne legyenek már ilyen innovatív ötleteink...Ígyhát kézzel, folyékony szappannal öblögettük ki más retkét a bögréinkből. De nem tulajdonítottunk ennek nagy jelentőséget akkor.

Végül - néhány hét után, amikor épp nem a kedvenc recepciósunk volt - aztán már nem voltak meg a bögréink. Elfogadtuk, végülis előre szóltak, ennyi.

2010. tavaszát írtunk. Fiatalok voltunk, tapasztalatlanok, lelkesek és naivak. 
Visszatekintve: már akkor lehetett volna kapcsolni...

2015. március 27., péntek

Fohász


Adj Sorsom empátiát, türelmet, figyelmet, motivációt, odafordulást, megértést, együttérzést, sikerélményt, elfogadást, törődést, fegyelmet, akaraterőt, összpontosítást, jóindulatot, nyugalmat, rugalmasságot, bölcsességet, belátást és nyitottságot
nekem csakúgy, mint Mindenki Másnak...

2015. március 25., szerda

Okostelefon illemtankönyv (kevésbé) okos felhasználóknak


Sajnos az okostelefon - bár a neve tévesen ezt suggalja - nem kíméli meg a felhasználót az összes mentális művelet elvégzésétől. Alábbiakban következzék egy lista arról, hogy mik is a főbb pontok, amiket a telefon már nem matekoz (illemtankönyvez?) ki a kedves tulajdonos helyett. Sajnos.

1. Mivel az okostelefonokon rengeteg kommunikációs csatorna elérhető, ezernyi féle ciripelést, bluggyogást, csipogást és cirpogást képes kiadni magából a készülék. Ezért aztán amennyiben a kütyü épp nem a zsebben/táskában tartott telefon funkciót látja el (aminél ugye fontos, hogy meghalljuk a jelzését), hanem kézben tartva üzemel, és lát el kommunikációs funkciót (mint egy pc), akkor érdemes a különböző jelző-hangjait elnémítani. Különösképpen igaz ez akkor, ha zárt térben tartózkodunk többedmagunkkal, akik jó eséllyel más tevékenységekben érintettek, mint az adott kommunikáció érdeklődő megfigyelése.

2. Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a barátaink (egy része) élő, hús-vér valójukban vannak éppen jelen körülöttünk, nyugodtan legyünk hedonisták, és éljünk a pillanatnak! Ne törődjünk vele, hogy a többi "barátunk" mit posztol, lájkol és kommentel a kedvenc közösségi oldalunkon! Legyünk gondtalanok, és feledkezzünk meg róluk egy röpke órára! A hírfolyamunk a barátok távozása után is bőven végiggörgethető!

3. Ne engedjünk a kísértésnek, miszerint "mindenki tudja, hogy okostelefonról írok, tehát simán használhatok mindenféle rövidítést/nem kell ékezeteket és írásjeleket tennem"! Az email, az kérem email marad. Elektronikus levél. Levél. Így már rögtön más, ugye? Oké, hogy az SMS az "short", node ki mondta, hogy az email is az lesz csupán attól, hogy telefonról küldik? Szóval elő az ékezetekkel, alanyokkal, állítmányokkal! Csak szabatosan!

4. A nap közben elolvasott, és a 3. szabály nyomán meg nem válaszolt ("túl hosszú lenne itt bepötyögni, majd gépről megírom" típusú) emailek végigböngészésére és lereagálására napi szinten kerítsünk időt. Paradox dolog ám, hogy "azért nem írtam vissza, mert mindenhol el tudom olvasni a leveleimet (viszont lusta dög vagyok aztán észben tartani, hogy mire voltam lusta dög telefonról visszaírni)! Szóval nem megy el kifogásnak.

5. Tessék néha felnézni! Elbambulni. Gyönyörködni a tájban. Könyvet olvasni. A másik emberek szemében nézni. Fejben számolni. Beszélgetést kezdeményezni. És nem csak akkor, amikor éppen pont lemerült az akkumulátor...

2015. március 19., csütörtök

Új világ


Voltak róla sejtéseim, hogy mikor fog végérvényesen és megmásíthatatlanul a tudatomba költözni: nekünk most akkor kisbabánk lesz. Mert oké, pozitív lett a teszt. De az csak egy papír-csík. Persze, láttuk már Őkelmét kétszer 3 percre az ultrahang-készülék kijelzőjén. Még fotót is kaptunk róla. Mégis, az egész olyan irreális, hihetetlen volt.
Gondoltam, majd talán akkor, ha megmoccan. Vagy, amikor már akkorákat mocorog, hogy kívülről is észlelhető. Esetleg csak akkor, amikor már a karomban tartom...

Aztán persze az lett a valóság, amit a legmerészebb filozofálásaim során sem gondoltam (magamról).

Mert lehet, hogy már mocorog; és lehet, hogy már van róla fotóm, de a mai naptól érzem magamat igazi kismamának.
Miután felfedeztem és 4-szer végigbóklásztam a H&M kismama-részlegét, és egész egyszerűen egy új univerzum nyílt meg előttem. A hétvégén tutira Budapesten is folytatom a "hangolódást". Ez kellett nekem! Ez jóóóóóóó nekem!
Mert akire kapható olyan konfekció-ruha, ami direkt ott bő, ahol hirtelen nagyobb lett; és amiben nem kell magát egy gnómnak éreznie (mint egy csomó korábbi ruhaneműmben...), az bizony egy valós, és legitim állapotot él meg éppen, ehhez kétség sem fér.

Hülye vagyok. Így szerettek. ;)

Paprikás szalámi - tanmese


Tegnap nem volt kedvem főzni, megkívántam a hideg-kaját, szendvicseztünk vacsorára. Tojáskrémet és körözöttet készítettem, zöldségeket karikáztam, sonka, kolbász került az asztalra. Az elégedett eszegetés közepette a Férjem nagy rácsodálkozással vetette fel, hogy neki a hideg vacsi mennyire jól esik. Kiderült, hogy náluk, gyerekkorában reggelire mindig csak kakaó volt, aki akart evett hozzá valamit; aki nem, nem. Az ebéd volt mindig a nagy, közös főétkezés, amit együtt költött el a család. Vacsorára mindenki egyénileg turkált a hűtőben: mindig volt otthon kenyér, vaj, felvágott (általában paprikás szalámi), sajt.
Ellentétben velünk. Nálunk a reggeli volt a nagy, közös, családi étkezés, amit csak komoly indokkal (vagy leginkább azzal se) lehetett kihagyni. Ebédet mindenki ott evett, ahol talált, vacsorára pedig általában volt főtt étel, amit változó leosztásban fogyasztottunk el.

Zsolti a végén hozzátette, hogy már megszokta azt a rendszert, amit én hoztam magammal, de néha nagyon jól esik egy ilyen nosztalgikus hideg vacsorázás...

Két család, két teljesen más ritmus egyesül egy családdá. Olyan szokások ezek, amikről alkalmasint 2-3 évig sem beszélget az ember, annyira természetes részét képezik a lényének. Fel sem merül, hogy a másik esetleg máshogy csinálná. Fel sem merül, hogy eltérek a megszokottól. És mégis: a származási család mintája mindenkiben ott dolgozik belül.
Ebben, és rengeteg másban.

Jó, amikor egy ilyen különbség kiderül, látható, feldolgozható, kezelhető. Valószínűleg rengeteg apró, rejtett feszültséget, feszengést old fel.

Ma veszek otthonra paprikás szalámit.

2015. március 11., szerda

Zsemle, tej


Ma reggel jön hozzám a védőnő vércukrot mérni.
Reggelire pontosan 1 órával az érkezése előtt 1 db zsemlét és 2 dl tejet KELL ennem.

Már amikor mondta, kiakadtam.
Egyrészt: nem eszem zsemlét, se nem iszom üres tejet.
Másrészt: az üres zsemle evése teljesen felesleges energiabevitel. Ilyeneket pedig az elmúlt 20 évben soha nem engedtem meg magamnak, és amikor becsúsztak, akkor is órákon át bántott a dolog utána. (Amikor élvezetből megeszem egy bonbont, az azért nem felesleges, mert legalább élveztem. Az üres zsemlét nem fogom.)

Aztán rájöttem, hogy nem ez a baj.
Sokkal inkább a döntés, mint aktus, maga. Éhgyomorra, tehát valamelyik munkanap reggel idejön egy idegen az otthonomba, előzőleg megmondja, hogy mit ehetek, és megméri a vércukromat, amivel amúgy eddig sem volt semmi baj, és ezután sem lesz. (Bízzatok bennem. A Harcosok Étrendjét is kibírta ez a vércukor, egy évig. Stabil a rendszer.) Mindezt totál önhatalmúlag. Nem azt kérdezte meg, hogy akarom-e; hanem azt, hogy mikor jöhet...

Na, ezért nem való nekem a kórházi szülés. Én - perverz módon - szeretek dönteni. És nagyon-nagyon nehezen megy be abba a kemény fejembe az, amivel nem értek egyet.
Például az, hogy ma reggel 1 db zsemlét és 2 dl tejet fogyasszak el, 7 óra 30 perckor.

Azt hiszem, sodródás terén még van mit fejlődnöm.

(Persze francokat, mondja a belső hang. Sodródás az, amikor az események alakulása sodor magával, de ehhez a védőnőhöz én mentem el. Akár választhatnám azt is, hogy nem megyek. Vagy hogy nem kérek vércukormérést. Vagy nem választhatnám? Na, ennek utánakérdezek...)

2015. március 9., hétfő

Orvoslás vs. gyógyítás

Arcüreggyulladásom van. Nem téma, félévente visszatérő vendég, alapból oda se neki!
Node most babát várok. Szerencsére nem az arcomban kell kihordani, tehát nem ügy. Node ma spontán, az egyik órám közepén elkezdett vérezni az orrom (amit már csütörtök óta egrecíroztatok, eddig kb. 400 papírzsebkendő közreműködésével). Ez így már gond. Oké, holnap akkor táppénz, este háziorvos, jóvilág.


Orvoslás:

Telefonos bejelentkezés a háziorvoshoz:
- Szép jó napot, V-P V. vagyok, kismama, szeretnék ma délutánra időpontot kérni a doktornőhöz, mivel azt kérte, hogy ne üljem végig a sort, kitéve a babámat a sok beteg ember fertőzésének.
- Jó napot. Hány hetes terhes?
- (itt kezdem kapisgálni, hogy ez nem a megszokott asszisztensnő, nem a megszokott ügymenet) 15.
- (némi mérlegelő csend: 15 héttel már kiérdemlem az extra bánásmódot?) A doktornő 1 hónapig szabadságon van, helyettesítik. Jöjjön 4-re.
- 4-ig dolgozom...
- Akkor jöjjön negyed 6-ra.

És lőn. Éppen 10 perce ültem az amúgy a megszokotthoz képest kihalt váróteremben, amikor kivettem a recepciós hölgy és egy másik nyugdíjas páciens eszmefuttatásából, hogy az orvos nincs bent, mert kiment egy beteghez 1 órája. Rákérdeztem. Tényleg. Rákérdeztem, hogy a recepciós miért nem szólt. Azt válaszolta, nem kérdeztem.

Ezek után 3 perc lehiggadási idő elteltével bekopogtam az asszisztenshez. Vázoltam, hogy kismama vagyok, arcüreggyulladással; az orvos sem kivizsgálni (nem tudja megnézni, többször lefutott meccsem már), sem gyógyszerezni (kismama vagyok ugyebár) nem tud; én pedig nem szeretnék holnap újabb időpont, sorbanülés kört futni, mivel beteg vagyok ugye; tehát nem lehetne-e, hogy kiállítson nekem egy táppénzes papírt izibe, és gyorsan elfelejtsük egymást.
Az asszisztensnő nagyon kedvesen megkérdezte, hogy vajon valóban meggyógyulok-e 1 nap alatt (nem, de utána már muszáj bemennem), és elmondta, hogy de, lehet, félig; merthogy igazam van végig, de a pecsétet és az aláírást csak az orvos teheti rá, tehát holnap mégis vissza kell jönni, cserébe nem muszáj nekem (szegény Zsolti!), és nem kell sorbaállni, csak bekopogni, és elkérni a papír, és kész.

Én meg gyógyultan távoztam...

Node.



Gyógyítás:

Még délután felhívtam a bábánkat, Juditot (otthon szeretnénk szülni, nincs választott orvosom, a várandós-gondozásomat is a bába látja el, amire rendelet adta joga van idéntől, de persze a legtöbben óva intenek az efféle "kuruzslástól"); mivel tudom, hogy nem szedhetek gyógyszert, az állapotomat viszont valahogy jóra kellene fordítani hamar, hiszen a pindurnak se jó, hogy ömlik az orromból a véres áldás. Tudtam, hogy ő otthon van a homeopátiában, hátha tud mondani valami okosat.
Judit azonnal tudta, ki vagyok, meghallgatta, mi a baj, majd megkérdezte, hogy mennyire komoly a betegség. Elhitte, amint mondtam (hogy eléggé), azonnal megmondta, milyen homeopátiás szert vegyünk milyen adagolásban, készségesen elmagyarázta, hogy hogyan kell az efféléket szedni, és megkért, hogy hívjam fel, ha nem igazodom el, vagy bizonytalan vagyok benne.

Ennyi.

A konklúziót mindenki vonja le maga.

2015. március 3., kedd

Hétvégi rakottas


A "Már megint Malcolm" című zseniális sorozatból tanultuk meg egy életre a Férjemmel a "Hétvégi rakottas" nevű étel receptjét, illetve fogalmát.
Az étel elkészítésének elve az, hogy a hét során felhalmozódott maradékokat egy tűzálló tálban egymásra rétegezzük, összesütjük, és ezt tálaljuk fel vacsorára.
Haladó verziója, amikor a Hétvégi rakottas legalsó rétege az előző heti hétvégi rakottas. Ezt csak erős idegzetűeknek ajánljuk...

A remek recept a hétvégi Rakott kel ürügyén jutott eszünkbe; ami azonban a fentieknél sokkal unalmasabb volt, mivel recept alapján készítettük. Nem is akármilyen recept alapján...
Természetesen - a profi tanácsoknak köszönhetően - elég komolyan értékelhetőre sikerült, erről az áthívott ősök is tanúskodhatnak. (Persze majd csak ha felgyógyulnak a heveny ételmérgezésből...:P)

De amire büszke vagyok konyhaművészetileg, az nem ez. És itt kanyarodnék vissza a Hétvégi rakottashoz. Ugyanis nem kell az amerikai populáris sorozatkultúra szellemi termékéhez nyúlnunk, ha kezdeni akarunk valamit a hűtőben felhalmozódó, kétesen kornyadozó ételekkel.
Nálunk ugyanis a Hétvégi rakottas helyett a Maradékpite a divat.
A recept egyszerű.

A megszáradt zsemléket tejbe kell áztatni, majd miután megpuhultak, és képlékenyek, hozzá kell adni mindenféle darált, hűtőben rekedt reggeli-félét. Néhány tojás az állag miatt kötelező; de mehet bele felvágott, bacon, régi sajt lereszelve, gomba, hagyma és gyakorlatilag bármi sós ízvilágú alapanyag.
Az egészet össze kell kavarni, fűszerezni és tűzálló tálban kisütni. Így a hűtő fellélegzik, ez a kaja meg egy komplett szendvics tápértékét tudja egyetlen szeletben, és nem kell benne külön nézegetni a felpöntyörödött szélű téliszalámit.
Haladó verzióban a fentieket csirkemell-szeletek tetejére halmozzuk, és a reszelt sajtból hagyunk a tetejére is. Ebben a formában meg már egyenesen gasztronómiai remekmű.

Kár, hogy megettük, mielőtt lefotóztam...

2015. március 2., hétfő

That's the way I like it!


Dilemmázásom margóján sokan gondolkodtak, gondolkodtatok velem együtt. Mi a jó, mikor a babámat várom? Kinek legyen jó? Hogy tudom eldönteni?

Rengeteg erőt merítettem a sok velem megosztott bölcsességből, tapasztalatból, jótanácsból. Legfőképp azt a tudást, hogy igenis ideje magamra figyelni, elfogadni azt, amit a belső hangom mond. Akár extrémen aktív, akár extrémen passzív, amit diktál. Akár a fenti kettő, nagyfrekvencián váltakozva...A lényeg, hogy figyeljek, és alkalmazkodjam; hagyjam, hogy vigyenek magukkal a hullámok, és ne akarjak valami külső kényszeres fegyelmet magamra erőltetni.

Tegnap futottam 6,3 km-t. Mert az esett jól. Ma épp a vetett ágyban pihegek. Mert ma meg ez esik jól. Holnapra megint futást tervezek. Azt hiszem, jól fog esni egy kis mozgás a mai felolvadás, ellazulás után.
Próbálom felvenni a saját ritmusunkat, kialakítva a közös táncunk koreográfiáját a Kismanóval.

És most jó. Azt hiszem, mindkettőnknek. :)

2015. március 1., vasárnap

Pad thai "majdnem recept"

Feleim!

Szépen kérlek Benneteket, ha kedvesek az ízlelőbimbóitok, akkor a jövőben, amikor a recept "rizstésztát" ír, akkor ne helyettesítsétek annak megfelelő alakú négytojásos Gyermelyivel*. 
Még akkor se, ha látszólag semmi különbség, csak a Gyermelyi olcsóbb.

Minden elpazarolt félig elcseszett kaja nevében ezúton is köszi!

*mert a Gyermelyi azonos elkészítési mód mellett nem finom csúszósan sikamlós lesz a szójaszósztól, hanem nehéz és ragadós, és szöttyös, és undi. Zsolti persze azzal hitegetett, hogy majd megeszi. De tutira nem fogja. Csak nem akart elkeseríteni...